Egységben az erő
2007.06.06. 19:16
Szödényi László is bemutatkozott azon a sajtótájékoztatón, melyet a Fidesz nyíregyházi szervezete tartott.
A Fidesz-MPSZ tisztújítása után Vinnai Győző a következőkről tájékoztatta a sajtót: - A tisztújítás után is kijelenthetem, hogy a Fidesz egy egységes erős párt Nyíregyházán is. A korábbi elnököt újraválasztották, aki mellett hat alelnök tevékenykedik. Az őszi önkormányzati választásokon Nyíregyházán is megnyertük a választásokat, hiszen képviselő-jelöltjeink ötvenegy százalékos eredményt értek el. 16.000 szavazatot gyűjtöttünk, míg az MSZP-s jelöltekre 15.900 szavaztak. A Fidesznek tíz, míg az MSZP-nek kilenc egyéni képviselője lett. Véleményünk továbbra is az, hogy Nyíregyházán nem mennek jól a dolgok, gondolok itt az elmaradt fejlesztésekre, az iskolabezárásokra, az eladósodásra - foglalta össze gondolatait az újraválasztott elnök.
Szödényi László alelnök a sajtótájékoztatón elmondta, nős, két leány gyermek édesapja. – A Fidesznél tevékenykedem öt éve, s volt szerencsém részt venni a választási kampányban és több nagyobb rendezvényben is - összegzett a mezőgazdasági szakember.
Nézzük a Fidesz nyíregyházi csapatát a tisztújítás után: Az elnök továbbra is Vinnai Győző, az alelnökök pedig: Szödényi László, Palicz György, Marinka Viktor, Seszták Oszkár, dr.Ajtay- Horváth Magda és Halkóné dr. Rudolf Éva.
(poki)
|
|