A megyei önkormányzat vezetésének közleménye
2007.06.13. 09:35
Az elmúlt napokban a megyei kórházban folyó vizsgálatról, valamint a főigazgató asszonnyal kapcsolatban több téves információ is megjelent a sajtóban
Végh Béla MSZP-s politikus állításai is tévedéseken alapulnak. Annak érdekében, hogy a közvélemény megismerhesse a valós helyzetet, az alábbiakat kívánjuk közölni az üggyel kapcsolatban.
- A fenntartó megyei önkormányzathoz közérdekű bejelentés érkezett a kórház működésével kapcsolatban. - A bejelentésekben olyan súlyú állítások voltak, amelyeknek valóságtartalmáról a fenntartónak mindenképpen meg kell győződnie. - A bejelentés tartalmával megismertették a főigazgató asszonyt is, aki a felvetések egy részére nem tudott megnyugtató válaszokat adni. A főigazgató asszonynak lehetősége volt jogi képviselőt megbízni, ezen lehetőséget igénybe is vette. - A megyei önkormányzat vezetése a bejelentés valóságtartalmának tisztázása érdekében a vizsgálat mellett döntött, ennek eredménye dönti el, hogy a bejelentésben foglaltak megalapozottak-e. - A fenntartó a főigazgató asszonyt mentesítette a munkavégzés alól, az erről szóló munkáltatói utasítást 2007. június 8-án kézbesítették a részére, annak pontos tartalmát szóban is ismertették vele. Egyidejűleg megküldésre került az általa megnevezett jogi képviselője részére is. Az ismételt munkáltatói utasítást a főigazgató asszony 2007. június 12-én átvette. - Jelenleg a főigazgató asszony a munkáltatói utasítás ellenére jár be a munkahelyére - ezzel önmagában is megszegve a fenntartó utasítását -, ami esetlegesen akadályozhatja a vizsgálat hatékony, befolyásmentes lefolytatását.
- A megye vezetése mindenben a hatályos jogszabályok szerint járt el, azt szakmai kifogás nem érheti. - A hangulatkeltés csak az egészségügyet tönkretenni akarók érdekeit szolgálja.
Nyíregyháza, 2007. június 12.
Doka Diána sajtóreferens
|