1.} A pénzügyi diktatúra valós fenyegetése

A világ egyre gyorsabb léptekkel halad a globalizáció útján, és több szakértő állítása szerint már nagyon közel vagyunk ahhoz, hogy kialakuljon egy eddig még soha nem létezett, tökéletesen egységes, a bolygó minden országát behálózó pénzügyi-gazdasági rendszer. Megvalósulnak tehát az Utópiáról, a Világállamról szóló elképzelések, vágyálmok?

Egyesek szerint szó sincs erről. Sőt...Az uniformizált, központosított világkereskedelmi rendszer, a Földet egységes szabadpiacba kényszerítő Új Rend ugyanis jellemzően birodalmi vonásokkal rendelkezik, így a demokrácia, a szabadság köntösében tetszelgő rendszer súlyos fenyegetést jelent a világ minden országára, tehát az egész emberiségre nézve.

Ez nem egy minden alapot nélkülöző összeesküvés-elmélet, ugyanis ezúttal olyan tanúnk van, akinél hitelesebb személyiséget keresve sem találhattunk volna.

John Perkins, aki egykoron a világuralmi célokat kitűző érdekcsoport gépezetében dolgozott, és részt vett a legfontosabb műveletekben, programokban, meglepően őszinte hangú könyvében hívja fel a figyelmet arra, hogy amit mi tényleg szabad piacnak, felzárkóztatásnak, hasznos tőkebeáramlásnak hiszünk, az valójában nem más, mint egy, az USÁ-ból kiinduló, rendkívül aljas, agresszív imperializmus, igazából az egész bolygót célba vevő pénzügyi háború.

A sokáig gyanútlan országok sorra estek bele abba a csapdába, amiket a Perkins-féle gazdasági bérgyilkosok állítottak fel, és amely első pillantásra nem ártalmasak, inkább segítő szándékúnak, felzárkóztatónak tűnt.

Ez a csapda egy rendkívül összetett terv szüleménye: egy tervé, amely lehetővé teszi, hogy a nagyvállalatok, illetve a nemzetközi bankrendszer legbefolyásosabb képviselői gyakorlatilag teljes mértékben kiszolgáltatottá tegyenek egész államokat, és miután ez megtörtént, gazdasági diktátumok révén gyakoroljanak uralmat azok felett.

2.} A terep előkészítése

Perkins a tényfeltárás részletességével írja le életpályája legfontosabb állomásait, és így az olvasó megismerheti a világgazdasági térhódítás megdöbbentően aljas, ördögien kifinomult módszereit. A férfi először az Egyesült Államok egyik legtitkosabb szervezetéhez, NSA-hoz {National Security Agency - Nemzetbiztonsági Ügynökség} szeretett volna elszegődni, ám néhány munkaügyi megbeszélést követően egy - papíron - magántulajdonú cégnél, a MAIN-nél helyezkedett el, mint gazdasági tanácsadó.

Munkája abból állt, hogy a világ elmaradottabb régióihoz tartozó országok számára készített felzárkóztató programokat, és távlati terveket, energiaszükségleti, infrastrukturális előrejelzéseket. Egészen pontosan az volt a dolga, hogy például Ecuador esetében, többszöri helyszíni szintfelmérést követően megjósolja, hogy a nagymértékű tőkebeáramlást követően milyen energiaipari, úthálózati, bankrendszeri, csatornahálózati fejlesztésekre lesz szükség annak érdekében, hogy az ország megfeleljen a betelepülni szándékozó nagyvállalatok számára.

Már ebből is kitűnik, hogy Perkins és cége, a MAIN nem a kisemberek, az egyszerű állampolgárok életét hivatott megváltani, inkább a terepet készítették elő a multinacionális nagytőke számára. A java azonban még hátra van!

A szakértői küldöttség ugyanis jócskán túlbecsült adatokkal állt elő, és oly mértékű befektetendő összegeket állapítottak meg egy-egy fejlesztési program alkalmával, amelyeknek még a töredékével sem rendelkezhetett az adott ország. Ez már a gazdasági csapda felállításának első lépése volt. A MAIN emberei nagyon jól tudták, hogy a kiszemelt állam nem lesz képes saját erőből finanszírozni azt az infrastruktúrát, amely majd becsábíthatja a sok-sok munkanélkülit felszívó cégeket az országba, így azonnal felajánlottak egy lehetőséget: A Világbank, az Amerikai Jegybank, illetve az IMF {International Monetary Found - Nemzetközi Valutaalap} készséggel áll rendelkezésre, és szívesen nyújt segítséget abban, hogy az ország megvalósíthassa nagyratörő terveit.

Ilyen esetekben egy szegény ország vezetői számára igen erős a csábítás. Jóformán semmiféle más lehetőség nem adódik a fejlesztésekre, a gazdaság felpörgetésére, az életszínvonal emelésére, munkahelyek teremtésére. Ráadásul ezek a 10, avagy akár 100 milliárdos kölcsönök egy csapásra olyan infrastruktúra kiépítését teszik lehetővé, amely az adott ország esetében még száz év alatt sem lenne elképzelhető pusztán önerős finanszírozási formában. A nép vezetői pedig büszkék lehetnek arra, hogy kormányzásuk alatt mennyit fejlődött a hazájuk.

Persze önerős érdekek is közrejátszhatnak egy-egy horribilis mértékű kölcsönfelvételi ajánlat elfogadásakor. A legtöbb elszegényedett, magára maradt ország vezetője meglehetősen könnyen korrumpálható, és a beígért csillagászati összegű jutalmak, támogatások bizony megteszik hatásukat. A makacsabb - becsületesebb - államférfiak esetében pedig a megfélemlítés a járható út, ha pedig már semmi más nem segít, népi felkeléseknek, baleseteknek álcázott politikai gyilkosságokra is sor kerülhet. Sajnos ilyen is megtörtént, méghozzá nem egyszer. Ez pedig igazolja azt a feltevést, hogy az Új Világrend képviselői, ha szükséges, közönséges gyilkosokká válnak. Amennyiben néhány ezer amerikai katona és néhány tíz- illetve százezer, más országbeli civil áldozat az ára a nyereségnek, könnyedén hozzák meg a legembertelenebb döntést is.

3.} Az új szentháromság

A korporatokrácia újkeletű kifejezés, amely egyfajta "szentháromságot" takar. A nemzetközi bankrendszer, a saját népüknek hátat fordító, azt eláruló kormányok, illetve a mára óriási gazdasági hatalomra és ezzel hatalmas politikai befolyásra szert tevő nagyvállalatok szoros együttműködéséből jött létre ez az újszerű rend, amelynek egyre ijesztőbb mértékű térnyerése láttán egészen egyszerűen elavulttá válnak az olyan kifejezések, mint a szabad piac, a demokrácia, illetve az esélyegyenlőség.

A korporatokrácia ugyanis semmiféle figyelmet, együttérzést, segítő szándékot nem mutat a kiszolgáltatott embertömegekkel kapcsolatban, inkább egy modernkori rabszolgatartó rendszert személyesít meg. Teszi ezt a munkavállalók, és a gazdasági fegyverarzenállal megtámadott országok tökéletesen gátlástalan kizsákmányolásával, a tizenkilencedik-huszadik században kínkeservesen, nagy véráldozatok árán nagyjából érvényesített személyiségi jogi rendszer elsorvasztásával, az extranyereség hajszolásának elmebeteg eszméjével, az állam szerepének gyengítésével.

Ez az Új Világrend nem az állampolgárok érdekében, és annak hasznára létezik, hanem éppen az emberiség számottevő részének érdekei fölé emelkedve igyekszik megvalósítani a félelmetes utópiát: totálisan uralkodó tényezővé tenni a bankrendszer, a nagyvállalatok, az együttműködő kormányok triumvirátusát, és a demokrácia maradékának álcájában a lehető legtöbb hasznot termeltetni a magukra maradt, kiszolgáltatott munkavállalói réteggel.

Ecuador intő példája csupán egy a sorban, amely azt igazolja, hogy a korporatokrácia komoly veszélyt jelent az emberiségre nézve. Ráadásul nem csupán gazdasági veszélyről van szó, hiszen a rövid távú érdekek megvalósítását követően az egész bolygó nem lesz más, mint egy végletekig kizsákmányolt, lakhatatlan pusztaság, ahol az emberiség legnagyobb része iszonyatos körülmények között vegetál, míg az uralkodó elit hermetikusan elzárt, szigorúan őrzött "lakóparkokban" él. Ez már ténylegesen fizikai veszélyt hordoz magában, vagyis ha a néhány évtizeddel ezelőtt elkezdett folyamat nem áll meg, nagyon hamar globális katasztrófák, krízisek sorozatára kell felkészülnünk.

Az eddig csapdába csalt és aztán tökéletesen kizsákmányolt országok példája tökéletes bizonyíték ennek a nem éppen szívderítő feltevésnek az igazolására.

Hosszú a sor: Ecuador, Bolívia, Panama, Chile - ezek csupán az első próbálkozások voltak, az ő esetükben az éledező önkényuralmi rendszer fegyvereit, módszereit csiszolgatta, tökéletesítette. Mindazonáltal a recept nagyszerűen bevált. Az egyébként is sanyarú helyzetben levő országoknak gyors felemelkedést, az égető társadalmi gondok megoldását kínálva rávették azokat arra, hogy irtózatos méretű adósságállományt vegyenek a nyakukba. A legszebb az, hogy ezeket a pénzeket aztán még csak nem is az ország kormánya, annak szakértői használták fel, hiszen a kirendelt gazdasági bérgyilkosok tettek arról, hogy fondorlatos módon a betelepülni szándékozó nagyvállalatok számára kedvező infrastruktúra kialakítására fordítódjanak az egyébként igen nagy kamatozású hitelek. Mindeközben az életszínvonal, a gazdasági helyzet nemhogy javult volna, sokkal inkább tovább romlott.

4.} Az Új Rend szolgálatában

A korporatokrácia megtestesítői, a multinacionális cégek színre lépése semmiféle gyakorlati megoldást nem jelentett a "benszülötteknek". Éhbérért, gyalázatoskörülmények között, csaknem teljesíthetetlen normákat felállítva foglalkoztatják a kiszolgáltatott munkavállalókat, megkerülik a közteherviselés kötelezettségeit - nem, vagy éppen csak alig adóznak -, és persze működésük, tevékenységük közben félelmetes mértékben pusztítják, mérgezik a környezetet. A hőn áhított javulás helyett tehát inkább az adósságcsapdába zuhanás és az adott ország szuverenitásának megszűnése az, ami bekövetkezik. Az állam függővé válik az adósságokat nyakra-főre adományozó Világbanktól, és más, globális pénzintézetektől, ennél fogva azok könnyedén érvényesíthetik akaratukat. Ez a zsaroló pozíció további mozgásteret biztosít az extraprofitra hajtó külföldi vállalatok előtt, és persze az sem mellékes tény, hogy a kamat-visszafizetések béklyóiban vergődő mindenkori kormánynak politikai téren is a pé nzügyileg domináns, nagyobb "szövetséges" oldalára kell állnia, amennyiben nem szeretné megtapasztalni a könnyedén kiszámítható következményeket.

Ha egy állam egyszer csak hátat fordítana hitelezőinek, a külföldi tőke azonnal kivonulna. Emiatt nőne a munkanélküliség, egyre láthatóbbá válna a nyomor, elapadnának a pénzforrások, így az ország nem lenne képes fenntartani a hitelekből kiépített infrastruktúráját. A kormány hamarosan megbukna, és könnyen anarchiába torkollana a függetlenedési szándék.

Tipikus kényszerhelyzet, a legördögibb csapda, amit az emberiség történelme során állítottak. A Szovjetunió szétesésével, a kommunista rezsimek megsemmisülésével újabb piacok, kizsákmányolandó prédák kerültek a korporatokrácia látószögébe. Kelet-Európát a nyolcvanas évek óta folyamatosan özönlik el a külföldi hitelezők, illetve a multinacionális cégek, amelyek mindegyike a már korábban leírtak alapján jár el. A Távol-Kelet egyes régióiban {Indonézia, Vietnam} is megfigyelhető ennek a vérszomjas és mérhetetlenül önző, veszélyes rendszernek a térnyerése, így nyugodtan állíthatjuk, hogy a korporatokrácia napjainkra tökéletesen globálissá vált, így az egész emberiséget, a teljes civilizációt fenyegeti. Ne legyenek illúzióink. Az Új Rend kiagyalói és vezérei rövid távon gondolkodnak, így cseppet sem aggódnak az általuk okozott, esetlegesen helyrehozhatatlan környezeti károk miatt, sőt egyre gyorsabb ütemben kívánják kiirtani esőerdeinket, megmérgezni vizeinket és befeketíteni a légkörünket. Egyáltalán nem törődnek a lehetséges következményekkel, és szó szerint tesznek arra, hogy ennek köszönhetően esetleg néhány évtizeden belül ennek az Új Rendnek egy, talán az egész emberiséget kiirtó kataklizma lesz a végeredménye. Akkor már úgysem lesznek a világon, életükben pedig minden császárnál, királynál fényűzőbben dőzsölhetnek, az elnyomott embertömegek véres verejtékének kisajtolása árán...

A teljes cikk a Hihetetlen című havilap májusi számának "SZIGORÚAN BIZALMAS" oldalain olvasható.