A 92 éves István atya gyerekkorában átélte a hosszú távú kerékpározás megpróbáltatásait. 1932-ben, katolikus, szegény szülők gyerekeként tizenhat évesen Budapestről kerékpárral ment Belgiumba egy társával, hogy ott tanulhasson és pap lehessen. Az ő akkori indulásáról így ír az első könyvében:

"Mindenkivel kezet fogtunk, aztán felpattantunk a kerékpárunkra, nekiiramodtunk az István útnak. Hosszasan integettek utánunk, míg rá nem kanyarodtunk az Erzsébet híd felé a Rákóczi útra. Mikor az Erzsébet hídra értünk, csak akkor szólalt meg Feri:
- Na, hogy bírod?
- Isten segítségével fogom bírni, légy nyugodt!
Valóban, csak Isten különös segítségével bírtam azt a hosszú, fárasztó és veszedelmes utat, mely életem első keresztútjának bizonyult, melyet azután még de sok követett..."
(Ld: Regőczi István: Az Isten vándora. Bp.1998, Szent István Társulat 494 p. - ISBN 963 360 804 X - c könyv 105. oldalán)

A könyvből megtudhatjuk, hogy papként a II. világháború után jött vissza, ahol árvagyerekeket talált. Felkarolta és nevelte a sok elhagyatott kis utcagyereket, sasfiókáinak nevezte őket. Közülük többen lettek papok. Árvaházakat és templomokat épített, amiért többször börtönbe zárták, meghurcolták az 1970-es évek közepéig. A hite soha nem hagyta el.

A csángóknak is nagy a hitük. Nyisztor Tinka a búcsúztató beszédében arról is beszélt, hogy szívesen viselik, ami rájuk méretett, hiszen nem tudni, hogy mi a Jó Isten szándéka, de ha lehetséges, az anyanyelvükön szeretnének ok is gyónni, áldozni, imádkozni a templomaikban.

Ez a hit, az ima és a Jó Istenbe vetett bizalom köti össze őket Regőczi atyával, aki szentmisét fog bemutatni kedden, május 15-én 17 órakor a Kútvölgyi Engesztelő Kápolnájában erre a szándékra, ami megközelíthető busszal a Moszkva térről, a 128-as busz végállomásánál, a Galgóczi és a Csipke utca sarkán.